*Unalom a köbön, semmittevés a négyzeten*

Ez a legnyomorultabb érzés, amikor az ember csak ül és néz. Magányosan a szobájában mit is kezdhetne magával egy lány? Talán olvassak? Talán tévézzek? Talán folytassam a bámulást? Talán szörfözzek a neten? Vagy esetleg keressek valami munkát, amit még nem végeztem el? Ezekhez semmi kedvem. A barátaimmal akarok lenni. És természetesen az ihlet is most hagyott el. Amikor a blogolás közepén tartok. Csak ülök a gép előtt, a billentyűzetre meredve, és azon gondolkodom, hogy mit írjak. Mert ihlet nincs, életkedv se nagyon. Úgy gondolom elég nagy fantáziával rendelkezem, de amíg itt ülök magatehetetlenül, egyik betűt a másik után pakolva, úgy érzem, mintha az ihletem kezdene elhagyni. A múzsa csókja sem segíthet itt már. Kreativitás nélkül maradtam.

Ha egyedül ülsz,                      ->          Mert hogyha egyedül,
Menni készülsz,                                    Vagy épp társaságban,
Vagy éppen csak hajt a vágy,               Csak nézel ki a fejedből,
Gondolj arra,                                        És nem vagy nyugtalan, gondolj arra,
Van egy barát,                                      Van egy barát,
Aki tényleg csak rád vár!                      Aki tényleg rád vár!

Engedd el a kezem,                 ->          Hazudtál, átvertél,
Semmi értelme,                                     Hülyeséggel etettél,
Itt vagyok egyedül,                               Leráztál, átvágtál
Miért érdekelne?                                  Ezzel nagyon megbántottál!
Ezer meg egy probléma,                       Mostmár ne csodálkozz, ha nem szólok hozzád,
Megoldásra vár,                                   Mert ennek már nincs értelme,
De te csak ülsz,                                    Végre,
És nézel tovább.                                   Keress valaki mást!

És ennek a versnek mennyi, mennyi igazságalapja van! Először a legjobb barátod, majd a legnagyobb riválisod!
Ó, ezek az ismerős helyzetek!